Category Archives: Borítékoló gép

Borítékoló gép minden hazai cégnek

borítékoló gép

borítékoló gép

Nem sok mindent utáltam gyerekként, de a technika órákon gyakran megjelenő hajtogatás, origami ezek közé tartozott. Talán így nem meglepő, hogy nagyon örültem annak, hogy középiskolában és a főiskolán már nem kellett foglalkoznom ezzel, unokahúgom pedig nem engem nyúzott, hanem néhány évvel fiatalabb öcsémet, hogy hajtogasson neki valamit. Az évek így gyorsan teltek, a hajtogatásra még gondolnom sem kellett csak akkor amikor a ruhákat szedtem le a szárítóról. Idén ősszel azonban változott a helyzet, hiszen munkahelyemen elromlott a borítékoló gép és forgórendszerben az irodában dolgozóknak kellett borítékba pakolni a szóróanyagokat és a tájékoztatókat. Többször is sorra került mindenki, miközben a megoldást kereste a vezetőség arra, hol és ki tudná megnézni a borítékoló gépet. Ezen munkálkodtam én is a munkaidő letelte után, hiszen tudtam, minél hamarabb megoldást kell találni annak érdekében, hogy az eddig gépiesített munkafolyamat ne legyen ismét személyekhez kötve, akik míg a borítékoló gép üzemel más munkát is tudnak csinálni.

Copyright © 2017. Powered by WordPress & Romangie Theme.